"Nyüszkölés a feredőn s a nagy víz martján"

írta annak idején a gyergyószentmiklósi Laji bá, most pedig, ha megengedtetik, jómagam.

Mert nyüszkölés az van, feredés nem sok. Illetve hogy van, de kizárólagosan tisztálkodás céljából és csakis a szállásunkon. Úgy indultunk el otthonról, hogy épp kilábaltunk a meghűltségből - már aki, mert egyesek még mindig ugatnak, szerencsére csak a nagyok közül - így mellőzzük a tengerben való mártózást. Egyelőre. Fagyit viszont már ettünk. Mindahányan. "SálaeszikfagyitmééééééégAnnyaAgggggyaaaaa!" De aztán szerencsére a fagyis néni elment szabadságra és bezárt a fagyis bódé, de még a fagyigyár is bezárt. Na, persze, úgy kábé a ma délutáni sétáig, amikor felfedezi a gyerek, hogy hazudtunk neki, és rájön - megint - hogy nem lehet bennünk bízni... De különben is, honnan tudta ez a gyerek, hogy mi az a fagyi és hogy olyan feltétlenül kell neki is?!!!!

És megtanultam még valamit horvátul: konci za vez, azazhogy hímzőfonal(ak). Hehe. Mert mi után szaladgál az elvetemült hímző turista, ha nem színátmenetes Ljubica után. Megjegyzem, nem is volt olyan könnyű rátalálni mint gondoltam volna, de aztán egyszer csak ott volt előttem az aprócska rövidárú bolt rengeteg 3 féle színátmentes Ljubicával. Jött is velem mindháromból és ráadásul pár méter csipke is hozzámszegődött, mert olyan is kell feltétlenül, mert ki tudja mikor és mire lesz még jó. Mert én tudom mi az és azért kellett nekem feltétlenül.

Huncuttündér néha átváltozik Huncutsárkánykölökké és van "adidaaaa" és "nemnemnem" és "híííííííííííííííííííííííííííííí", de szerencsére ő jobban bírja a gyűrődést aminek mi tesszük ki, mint mi azt a gyűrődést aminek ő minket :DDDD Eddig minden alkalommal vissza is változott, remélem ezentúl is így tesz. Már hogy visszaváltozik. (Most komolyan, Mama, nincs gond, eszik, alszik, játszik, kofáskodik rendesen, csak tudoood... vannak pillanatok :) )

Ma, ebéd közben, talált magának egy német családot... Átköltözött az asztalukhoz és tündérkedve bűvölte őket egészen addig amíg haza akarták vinni magukkal. Ment is volna, nem volt azzal gond, főleg, hogy a német lánykának csudaérdekes karkötői voltak és ő játszhatott minddel egyszerre, de közben megérkezett az asztalunkra a csokis palacsinta és egy csokiba mártott kiskanállal vissza lehetett csalni a kis kivándorlót, hogy azért a kedves német család is nyugodtan ebédelhessen.

Nagyjából ennyi. Egyelőre.
Fotók később. Vagy holnap.