Ezúttal fordítva / This Time The Other Way Around

Az úgy szokott történni, hogy Sárát leparkoljuk a szüleimnél, üres csomagtartóval elszáguldunk Pestre, letámadom és kirabolom az Évát vagy/és a Meseboltot és az ott talált kincseken felbuzdulva, tele puttonnyal és tervekkel jövök vissza.

Tegnap megfordult a világ... Sárát, Fifit, Violát és Kankalint, NemMuki,Majom társaságában, becsomagoltuk a gyerekülésbe, hogy egyikünk se unatkozzon Pestig - bejött, senki nem unatkozott. A csomagtartóba pedig begyömöszöltük öt képemet és nyugisan eldöcögtünk Pestig. Ott, egy kis keretezés után, tele szatyorral, nagy képpel a hónom alatt (óriásszatyorban sem fért el) becipekedtem az Évába és... hát... ott hagytam őket... Aztán, máskori önmagamhoz képest, mondhatom azt is, hogy üres puttonnyal jöttem ki onnan...

És én is kicsit üresnek érzem most magam. Nem azért mert nem vettem semmit (nem vagyok én vásárlás függő, sem ami a cipőket, sem ami a kézimunkát illeti :D) hanem mert a falaim is üresebbek. Mondogatom magamnak és a falaknak is (nem az első eset, hogy jól eldumálgatok velük), hogy csak pár hét az egész, de akkor is furcsa érzés.

Arra még mindig keresem magamban a választ, hogy korábbi, megtörhetetlennek tűnő elhatározásom ellenére, most miért is döntöttem úgy, hogy részt veszek a kiállításon... Ha megtalálom, majd szólok.

És még valami: a kézimunkaboltot költöztessék a szökőkút és a mozgólépcső mellé! Aki kitalálja miért, annak biztos van Sárája :D